II. Rákóczi Ferenc pénzügyi politikája
2008. december 13.

II. Rákóczi Ferenc Magyarország leggazdagabb főnemese volt a XVII. század végén. Birtokai 1.300.000 katasztrális holdat (több mint 700.000 hektár), számos várat, 30 mezővárost, több száz falut és pusztát foglaltak magukba. Amikor 1703-ban a kuruc mozgalom élére állt, Magyarország Európa legszegényebb országai közé tartozott, mert az elhúzódó törökellenes háborúk romba döntötték az országot. Mindezt megtetőzte a Habsburgok kíméletlen adópolitikája és sómonopóliuma, ami megfosztotta megélhetési lehetőségétől az ország szegényebb rétegeinek nagy részét.

Az Esze Tamás és Kis Albert által kirobbantott szegénylegény-felkelés élére meghívták a Lengyelországban bujdosó Rákóczi Ferencet, aki némi huzavona után el is fogadta a meghívást. A szabadságharc azonban nem indult valami szép kilátásokkal: Rákóczinak nem volt pénze, mivel a birtokai a Habsburgok lefoglalták és Esze Tamás mindössze 250 gyengén felszerelt és kevés katonai tapasztalattal rendelkező sereggel várta az országba. Rákóczi mégis elfogadta a meghívást és megpróbálta a lehetetlent. Miután átlépte a határt, megpróbálta megnyerni az összes társadalmi réteget a szabadságharc számára, de a nemesség csak vonakodva csatlakozott és a zöme hűséges maradt a Habsburgokhoz egész végig.

Rákóczi óriási gazdasági problémákkal küszködött. Szerzett kevés kölcsönt Lengyelországból, de ebből csak 800 zsoldos felfogadására futotta. Egyetlen megoldás létezett: minél hamarabb visszafoglalni a Habsburgoktól a birtokait, amelyek segítségével élelmezni tudta a hadseregét, amelyik fokozatosan nőtt és egyre nagyobb gondot okozott az ellátása. De a csatlakozó szegénylegények, jobbágyok és volt végvári vitézek alig rendelkeztek valamilyen fegyverzettel. Magyarország fegyvergyártása visszamaradott volt, tehát külföldről kellett a fegyverek zömét beszerezni. Ehhez pedig pénz kellett. A katonáknak zsoldot kellett fizetni, ehhez is pénz kellett. Ruházatukat is meg kellett venni, ehhez is pénz kellett. Sürgősen szükség volt tehát pénzre.

Rákóczi államának a bevételi forrásait hét típusra oszthatjuk: adók, nemesfémpénzverés, kincstári jövedelmek (állami bányák, vámok, elkobzott birtokok), bányászat, francia pénzsegély XIV. Lajostól, kölcsönök, Rákóczi birtokai.

Minden állam a bevételeinek a zömét az adóztatásból szerzi, azonban Rákóczinak ezen a téren nagy problémákkal kellett szembenéznie: az utóbbi években a Habsburgok óriási adóterheket róttak ki Magyarországra és Erdélyre, ami a lakósság elszegényedéséhez és az adóztatással szembeni ellenszenvének a növeléséhez vezetett. Ezért Rákóczi a szabadságharc első évében (1703) nem is folyamodik rendszeres pénzadózáshoz, a terményadót is csak minimálisan, a hadsereg ellátási szükségleteinek a fedezésére korlátozta. Szüksége volt azonban készpénzre és ezért ideiglenesen visszaállította a sómonopóliumot, noha ezt a császári kormányzat egyik fő bűnének tartotta. A készpénzszükséglet egyre égetőbbé vált és Rákóczinak egyelőre nem volt törvényes felhatalmazása készpénzadó kivetésére, amitől egyébként is ódzkodott.

A készpénzhiányt rézpénzkibocsátással próbálta megoldani. A rézpénzt szükségpénzként akarta bevezetni a hadsereg fizetésére és a parasztság megadóztatásának elkerülésére. Reménykedett, hogy a háború hamarosan véget ér és az államkincstár a békekötés után beváltotta volna a rézpénzt arany- illetve ezüstpénzre. 1704 tavaszán 2 millió forint értékű rézpénz verésére kér felhatalmazást a vármegyéktől. A rézpénz verése kisebb mértékben már elkezdődött, azonban 1704 tavaszán ezt nagy mennyiségben kezdik kibocsátani. A 2 millió forint hatalmas összeget jelentett abban a korban, amikor egy marhát 15 forinttal, egy lovat 25 forinttal lehetett megvenni.

A rézpénz forgalomba hozatala valójában belső kényszerkölcsön felvételét jelentette: aki rézpénzért árut adott el, lényegében kölcsönzött a kuruc államnak, a viszonyok konszolidálódásával történő visszafizetés reményében. A rézpénz megfelelt a később általánossá váló papírpénznek, tehát tulajdonképpen pénzjegy volt, amelynek fedezetét a kortársak a kincstári javakban, valamint a hatalmas Rákóczi- és Bercsényi-birtokokban látták. Forgalma tehát a bizalomtól függött, ezt azonban már kezdettől bizonytalanná tette, hogy a „verespénz” csak a katonaság fizetésére, élelmiszer és iparcikkek vásárlására szolgált, tehát nem volt teljes funkciójú fizetőeszköz. Külföldön természetesen nem fogadták el, s a felkelés katonai helyzete sem növelte a bizalmat iránta.

A rézpénz történetében a fordulat 1704 őszén következett be: a francia csapatok, Rákóczi szövetségesei, vereséget szenvedtek Höchstädtnél és a rövid háború illúzióvá vált. További készpénzre volt szükség és újabb 2 millió forintnyi rézpénz kibocsátására került sor. Ezzel kezdetét vette a rézpénz inflálódása és végül a folyamat kicsúszott a központi hivatalok ellenőrzése alól (Körmöcbányán és Kassán irdatlan mennyiségben „hamisították”). Emiatt megközelítőleg sem tudjuk felbecsülni a forgalomban levő rézpénz mennyiségét, de a kortársak is 6-15 millió forint közötti összegekről beszélnek. Ennek a következménye egy gyors inflálódás lett, előbb a névértékének 50-60 % - ára, majd 20-25 % - ára, ami nagyjából megfelelt a réz fémértékének. Ugyankkor az ezüstpénz eltűnt a forgalomból (Gresham-törvény), mivel mindenki rézpénzzel próbált fizetni és mástól ezüstpénzt követelni. A rézpénzzel szembeni bizalmatlanságot és elégedetlenséget az is növelte Rákóczi kurucai sorában, hogy az idegen zsoldosokat ezüstpénzzel fizették (rézpénzért nem harcoltak volna), míg a magyar csapatok rézpénzben kapták a zsoldjukat, amit pedig a kereskedők nem akartak elfogadni tőlük.

A rézpénz kibocsátása kicsúszott a központi hivatalok ellenőrzése alól, ezért az ónodi országgyűlésen (1707. június) úgy döntöttek, hogy csak 2.200.000 forint értékű rézpénz maradhat forgalomban (ezt kis bélyeggel ellátják). A „pecsétes kongó” azonban ugyanolyan értéktelenné vált, mint a korábbi és végül 1708-ban kivonják a forgalomból és nyersrézként mázsaszámra eladják a török kereskedőknek. Így ért véget a Rákóczi rézpénzének a története. A gondolat az egyébként forradalminak számított, megelőzte korát (Svédországban volt hasonló próbálkozás és Franciaországban papírpénzzel, de mindkét esetben kudarc volt a végeredmény), azonban a korabeli társadalom bizalomhiánya a rézpénz iránt és főleg a szabadságharc pozitív végkimenetelében való bizalomhiány (ebben az esetben Rákóczi állama beválthatta volna a rézpénzt nemesfémre) miatt Rákóczi próbálkozása kudarcot vallott.

Mivel a francia segélypénzek összege szinte szimbolikus volt (12.000 forint havonta), a nemesfémbányászat stagnált (és emiatt a nemesfémpénzverés is), a kincstári jövedelmek (állami bányák, vámok, elkobzott birtokok) nem tudták kielégíteni a szükségleteket és nagy összegű kölcsönökre Rákóczi nem tehetett szert (a legnagyobb kölcsönt Debrecen városától vette fel 54.000 forint értékben), nem maradt más hátra, mint megadóztatni a lakósságot. Az adópolitika terén is forradalmi volt Rákóczi intézkedése: bevezette a közteherviselést. A nemesség eddig nem adózott, mivel nemesi kiváltsága volt az adómentesség, csak katonai szolgálattal tartózva az uralkodónak.

Mivel a parasztság súlyos terheknek volt alávetve (terményadó, katonaság elszállásolása, fuvarozás, várépítés, stb. – és emellett sokan még katonáskodtak is), Rákóczi a nemesség megadóztatása mellett döntött. Noha a nemességre nem róttak ki akkora adót, mint amekkora gazdasági erővel rendelkezett (a nehezét továbbra is a parasztság vitte el a vállán), forradalminak számít a közteherviselés bevezetése, mivel a szabadságharc bukása után csak másfél évszádra rá kerül újra napirendre e probléma, történetesen 1848-ban.

A pénzadózás végre komoly gazdasági alapot teremtett a szabadságharcnak, azonban már késő volt. Rákóczi seregei vereséget vereségre halmoztak, a nagy reménysége, Franciaország is hasonló helyzetben volt és béketárgyalásokat kezdeményezett. A szabadságharc bukása elkerülhetetlen volt már Franciaország 1704-es höchstädti veresége után, az európai erőviszonyok átbillentek a Habsburgok javára. Maradandóak azonban Rákóczi gazdasági reformkísérletei: a rézpénz és a közteherviselés bevezetésének a megpróbálása – az első kudarccal, a második sikerrel koronázva.

Dr.Tóth Szilárd egyetemi adjunktus, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Hasonló cikkek:

Visszafejlődés

Gazdag nemzet - erős nemzet

Idegenek véleménye a magyarokról

A versenyképesség és megteremtése

A hazáról és haladásról

« vissza

Szólj hozzá!